Örök igazságok!

 

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?” „Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” –válaszolta a tanár. „A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” –tette hozzá. A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel. „Ez a szerelem!” –mondta rögvest tanárnő. „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.” „Akkor mi a házasság tanárnő?” –kérdezte a tanuló. „Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” –felelte. „A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem.” –tette hozzá. A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába. „Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” –fogadta a tanárnő. „Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” –tette hozzá. „Ez a házasság!” Ha tetszett oszd meg!