Petőfi Sándor
Petőfi Sándor | |
![]() |
|
Petőfi Sándor ( 1844) | |
Születéskori neve | Petrovics Sándor |
Született | Kiskőrös 1823. január 1.? |
Elhunyt | Segesvár 1849. július 31.? (26 évesen) |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Szendrey Júlia |
Gyermekei | Petőfi Zoltán |
Szülei | Petrovics István, Hrúz Mária |
Foglalkozása | költő |
Iskolái | Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc, Pest, Aszód, Selmecbányai Líceum |
DE MÁR NEM TUDOM, MIT CSINÁLJAK... |
|
|
|
De már nem tudom, mit csináljak?
Meginnám borát az országnak.
S mentül több az, amit megiszom,
Annál iszonyúbban szomjazom.
Mért nem tesz az isten most csodát?
Változtatná borrá a Tiszát,
Hadd lehetnék én meg a Duna:
Hogy a Tisza belém omlana!
Tokaj, 1844. február
KERESZTÚTON ÁLLOK... |
|
|
|
Keresztúton állok,
Merre tartsak?
Ez kelet felé visz,
Az nyugatnak.
Akármerre megyek,
Mindegy nekem,
Mindenütt szomorú
Az életem.
Mért nem tudom, hol vár
A halál rám?
Hogy egyenesen azt
Választhatnám!
Miskolc, 1844. február
VISELD EGYFORMÁN... |
|
|
|
"Viseld egyformán jó- s balsorsodat!"
Így szól, kit a bolond világ bölcsnek nevez.
Az én jelszóm nem ez;
Én örömimet és fájdalmimat
Érezni akarom... kettősen érezem.
Lelkem nem a folyó leszen,
Amely egykedvüleg
Ragadja magával a rózsalevelet,
Melyet tavasszal szép lyány vet bele,
S a száraz füveket,
Miket
Árjára sodort az ősz szele.
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
HAJAMNAK EGY FÜRTJÉT LEVÁGOM... |
|
|
|
Hajamnak egy fürtjét levágom,
Melynek most minden szála szög;
S ha majd elmúlik ifjuságom,
Ha majd megőszülök:
A falra függesztem tükör helyett
E barna fürtöt: így csalom meg szememet,
Hitetve, hogy még fiatal vagyok...
De vajon nem árul-e el
A szív ütése, mely
Majd mindig halkabban dobog?
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
Itt van az ősz, itt van ujra
Örökérvényű klasszikus. Nem is bírom megállni, hogy ne tegyem ide. A táj, a hangulat, a képek — minden olyan ismerős és nem azért, mert kötelezően meg kellett tanulni alsóban. A magyar irodalom, a magyar lélek szereti az őszt, nemzet karakterológiánk része ez. Ezért nem ártana kicsit megvizsgálni, mit hogyan mondanak el a magyar költők őszi verseikben. Az alaphangot megadtam, ha eszedbe jut egy vers és néhány gondolat, írd le, küld el és itt megjelenik!
Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra…
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Ülj itt addig szótlanul,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonul.
Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.