Wass Albert (szentegyedi és czegei gróf Wass Albert; 1908. január 8-án született Válaszúton, Erdélyben. Meghalt Astorban, Florida, USA, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
Az erdélyi magyar irodalom Magyarországon csak halála után felfedezett alakja volt. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amely több generációs családi életrajz formájában áttekinti a történelmünket 1050-től egészen a mai korig. 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceauşescu elnökségének éveiben Romániában könyveit betiltották. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
Származása
A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak.A család 1744-ben, Mária Teréziától kapott grófi címet.
Nagyapja, Wass Béla országgyűlési képviselő majd Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt. Apja Wass Endre (1886–1975), anyja losonczi Bánffy Ilona (1883–1960) volt.
Ifjúsága
A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla jelentette a biztos pontot gyermekkorában.[5]. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. 1926-ban érettségizett.
Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett erdészeti diplomát. A németországi Hohenheimben és Párizsban, a Sorbonne-on tovább tanult, és újabb erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte.
Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, Siemers Éva (1914–1991) lett. „Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”
Hat gyermek (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.
Nagyapja, Wass Béla (1853–1936) halála után átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.
A háború alatt
Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza." Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.
Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató az ostrom miatt elmaradt.
A II. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta.
Wass Albert kitüntetései
Emigrációban
Először Sopronba utazott, majd 1952-ig Németországban élt, Bleichbachban, később Hamburgban. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig, a floridai egyetem nyelvi laborjában tevékenykedett. Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.
A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Azzal vádolták, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és néhány románnak, a helyi zsidó kereskedőnek és családjának, valamint az ortodox román pópának és annak magyar szolgálójának a kivégzését.
A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat.
Wass Albert többször is azt állította, hogy a román kommunista állam titkosrendőrsége, a Securitate merényletek sorozatával igyekezett őt megölni – ezt azonban nem sikerült bizonyítania.
Wass Albert 1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClaint (1906–1987) vette feleségül.
Az Egyesült Államokban töltött emigrációja során a Floridai-félsziget közepén elhelyezkedő Ocala Nemzeti Park területén lakott haláláig (egyes híradások szerint öngyilkos lett). Ténylegesen saját vadászpuskájával végzett magával: szájába vette a puska csövét, s elsütötte a fegyvert. Astorban (Florida) halt meg 1998-ban. Nehéz anyagi helyzetbe került, mert szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt). Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak.
Magyar állampolgársága
A magyar sajtóban évekig tartotta magát az a vélekedés, hogy Wass Albert magyar állampolgárságát, többszöri kérvényezése ellenére, haláláig sem kapta vissza, s állampolgársági kérelmét a magyar állam rendre elutasította, arra hivatkozva, hogy a párizsi békeszerződés szerint újra automatikusan román állampolgár lett. 2007-ben Simicskó István és Babák Mihály országgyűlési képviselő arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy adjon posztumusz állampolgárságot Wass Albertnek. Az elnöktől azt a választ kapták, hogy ez több okból nem lehetséges, amelyek közül a legfontosabb, hogy Wass 1997-ben már megkapta a magyar állampolgárságot - az író magyar állampolgárként halt meg. Ugyanakkor az állampolgárságot igazoló okirat csupán egy éves időtartamra szólt, melyet az író sérelmesnek tartott, s nem is élt vele.
Irodalmi munkássága
A fiatal gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült és több irodalmi társaság is tagjává fogadta. Molter Károly az 1941-ben megjelent Erdélyi elbeszélők című antológiában így méltatta:
"Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám."[7]
Wass Albert - Mert nagyon szeretlek
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.
Csak csendesen
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...
Sóhaj
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.
A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.
(Bajorerdő, 1946) Wass Albert
Talán
Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.
Dal
Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellõt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.
Erdélyi hitvallás
Uram, én hiszek Tebenned, egy örök Istenben,
és hiszem azt, hogy igazságos vagy,
bár emberi elmémmel megérteni nem tudom
igazságodnak szörnyű módszerét.
Hiszek jóságodban is,
bár szemem csak gonoszat lát,
amikor Erdély felé tekint.
Mint Szent Fiadat hajdani időben,
ma népemet feszítik keresztre
az istenkáromló gonoszak.
Júdások árulják el naponta,
rongyain martalócok osztozkodnak,
s a Nyugat farizeusai szemforgatva fordulnak
másfelé, hogy kínjait ne lássák.
Szeretlek, Uram-Isten, a Szentírás parancsa
és hitem kívánsága szerint,
de szeretem a népemet is, Uram,
szegény elesett erdélyi magyar népemet,
s bocsáss meg nekem, Uram,
ha népem felé ma hangosabb, fájóbb,
lelkesebb és türelmetlenebb bennem
ez a szeretet talán, mint Tefeléd.
De lám, Te hatalmas vagy, uram,
mindeneknél hatalmasabb,
míg ők szegény bús erdélyi véreim véresen
és mezítelenül fetrengnek a világod porában,
mindenkitől elhagyottan,
s bizony őnékik ma nagyobb szükségük van
az én szeretetemre, mint Teneked,
ki Minden Világok Ura vagy.
Azt is tudom, Uram,
hogy minden ember egyforma Teelőtted,
bármilyen nyelven imádkozzon is,
vagy káromoljon. Bevallom azonban,
hogy az én szívemben elfogultság lakozik,
és ma csak az testvérem
nekem ezen a földön, aki magyar,
s ez mindaddig így lészen,
míg a magyar a világmindenség
legtestvértelenebb népe,
míg minden csizma a magyart rúgja,
mindenki a magyart tapossa,
addig, Uram, bocsásd meg bűnömet,
más testvérem nekem
nem lehet ezen a földön!
Én kell pótoljam azt,
amit mások megtagadnak tőle.
Kiknek szemét kiszúrták,
azoknak én adok szemet.
Kiknek kezét béklyóba kötözték,
azoknak én adok kezet.
Kiknek nyelvét kivágták a gonoszak,
azok helyett ma én vagyok a hörgés,
a segélykiáltás, a zokogó szó, átok és imádság,
ez ma mind én vagyok!
Köszönöm, Uram, hogy kimentettél
a pokolból és szabad földre irányítottad
tévelygő lábamat.
Köszönöm jóságodat, köszönöm.
Igazi, égig fölcsengő háladalt azonban
csak akkor hallasz éntőlem, Uram,
amikor rab népemen megkönyörülsz
s Erdély földjére, magyarok földjére
rámosolygod szabadságod fölkelő napjának
áldásos fényét.
Legyen meg a Te akaratod, Uram.
De alázatos szívvel megkérlek nagyon:
legyen már egyszer a Te akaratod jó
a magyarnak, áldás, békesség,
szabadság, öröm!
S legyen már végre egyszer valóban
Tied az ország, s ne a gonoszaké,
Tied a hatalom, s ne a másokat sárba tipróké,
mert bizony, Uram, mindaddig,
amíg ez meg nem történik,
nehéz lesz elhinnünk,
hogy Tied a dicsőség, örökkön-örökké..
Ámen